Egy napsütésesnek indult, de tavaszi záporral elmosott délután estem neki a dolgozószoba padlóját beterítő, csinosnak nem mondható dobozokba rejtett, dög unalmas iratok szortírozásának.
Ehhez a remek szombati programhoz Marie Kondo, Rend a lelke mindennek című könyvét hívtam segítségül, amiben mellébeszélés nélkül, határozottan lefekteti az alapszabályt:
dobj ki mindent.
Mintha az olyan könnyű lenne?!
Évek óta gyűjtőgetek különböző iratokat, jegyzeteket, blokkokat, fecniket, sőt réges régi határidőnaplókat is. Az elmúlt tíz évben szép kis kupac jött össze, a papírgyűjtő versenyen tuti aratnék. Visszagondolva a legmegdöbbentőm, hogy eszembe sem jutott, hogy nem kell minden dokumentumot megőrízni és kerületről-kerületre, városból-városba hurcolni minden költözésnél.
A megvilágosodásom után Marie Kondo szavaival egyetértve:
soha nem fognak örömmel eltölteni ,
nagy egyetértéssel leírtam egy darab papírra a három kategóriát, amibe besorolhatom a féltve őrzött dokumentumokat.
A jelenleg is szükséges iratok kupacba azok a dokumentumok kerültek, amelyekkel jelenleg van még valamilyen feladtom, például a drogériás bevásárlólista, ahová nem jutok el hetek óta vagy a még fel nem bontott levelek a különböző szolgáltatóktól.
A korlátozott ideig szükséges iratok halmazát a jótálási jegyek, garancialevelek, számlák és hasonló iratok alkotják.
Az örökre megörzendő iratokat például a születési anyakönyvi kivonat, a bizonyítványok és a zárójelentések adják.
A szortírozás közben találtam rajzokat, meghívókat, koncertjegyeket, amelyek egy mozdulattal átköltöztek az emlékek feliratú dobozoba. Marie Kondo tanácsa szerint csak akkor szortírozzuk ezeket, amikor az érzelmi értékekkel bíró tárgyak rendezésén van a sor.
Miután minden a saját kategóiájába került és szépen megtelt a kukának kinevezett doboz, elégedettség helyett vakartam a fejemet, mert a főiskolai jegyzeteim még mindig egy jó nagy stócot alkottak. Mivel a bejegyzés írása előtt két héttel kerültem vezető pozícióba és a marketing mellett egyéb területeket is át kell látnom, így úgy döntöttem, hogy még egy kis ideig maradhatnak. Egyébként a Tiszta öröm című könyvben több oldalt is olvashatsz többek között arról, hogy tartsuk-e meg a tananyagokat.
Mivel volt már egy saját rendszerünk a dokumentumok tárolására, így nem estem neki a megreformálásának, de hamarosan megteszem a KonMari módszer alapján.
A fent említettek szerint három stócban kellene állniuk a megmaradt iratoknak, amelyekből kettő fő kategóriákat alkotunk:
Terveim szerin az elsőként említett kategória iratai egy kijelölt tárolót fognak kapni. Lehetséges, hogy egy irattartó papucsra esik a választás a praktikus mérete miatt, de az is lehet, hogy egy asztali rendszerező lesz a befutó, kizárólag esztétikai okokból. A választott tárolót olyan helyre kell tenni, ahol a háztartás minden tagja könnyen eléri, ha bővítené vagy csökkentené a tartalmát.
A második kategórát alosztályokra fogom bontani, mint például egészség, lakás, autó, megtakarítás, munka, tanulmányok, stb. Az elhelyezésnél ajánlott figyelembe venni, hogy milyen gyakran vesszük elő és/vagy bővítjük az adott kategória iratait.
Annak ellenére, hogy csak a szortírozáson vagyok túl és a saját félkész rendszerem szerint vannak elpakolva a dokumentumok, szemmel látható a változás. A három nagyobb méretű dobozból már csak egy maradt, amiben a főiskolai jegyzetek várakoznak. A szortírozás során felszabadító érzés volt megszabadulni a sok haszontalan irattól és a régi jegyzetfüzetektől, határidőnaplóktól. Ráadásul több gyűrűs iratrendező, lefűzős mappa és genotherm szabadult fel, amire a jövőben nem kell költeni.
Határozottan kijelenthetem, hogy végre – ha nem is teljesen – rendezett a dolgozószoba.